Ökosan/okosan próbálunk nevelni 4 leányt. Mosható pelenka, hordozókendő, egyéb pénztárca és környezetkímélő megoldások. Ezt próbáljuk megvalósítani mindennapjainkban és továbbadni gyerekeinknek.Mert a Földet unokáinktól kaptuk kölcsön, és én hiszek benne, hogy az egyes ember is sokat tud tenni érte. Móka, kacagás, nagycsaládos környezettudatosság.
2012. január 16., hétfő
Sapik
Új felfedzésem a horgolás. Már régótaszerettem volna megtanulni, de nem tudtam senkiről aki tudott volna. Tavasszal az Ökokörben találkoztam Klári nénivel, aki mindig saját maga készítette horgolt ruhákban járt. Kicsit nehéz Bogival együtt tanulni, de 2 sapi már elkészült, egy nekem egy Virágnak. Majd ha sok időm lesz, vagy a lányok már nem igénylik az intenzív szórakoztatást, egy csomó mindent fogok horgolni. Egyelőre sapik készülnek, ezek pár óra alatt megvannak. Virág is kedvet kapott, az alapokat már tanulja ő is. Avarrógéppel már egész ügyesen bánik, de a horgolás is tetszik neki. Végül is fölkell készülni a női feladatokra.