Ökosan/okosan próbálunk nevelni 4 leányt. Mosható pelenka, hordozókendő, egyéb pénztárca és környezetkímélő megoldások. Ezt próbáljuk megvalósítani mindennapjainkban és továbbadni gyerekeinknek.Mert a Földet unokáinktól kaptuk kölcsön, és én hiszek benne, hogy az egyes ember is sokat tud tenni érte. Móka, kacagás, nagycsaládos környezettudatosság.
2011. október 29., szombat
babák
Ritka szabadidőmben a neten nézelődöm és mivel dúlnak bennem a hormonok babás témákról olvasok főleg. Így sikerült ráakadnom a Babies című filmre. Egy amerikai, egy namíbiai, egy japán és egy mongol kisbaba életét mutatja be újszülött korától 1 éves koráig. Nagyon különböző környezetben élnek, érdekes, hogy az amerikai és a japán anya egyedül van többnyire a babával napközben, a namíbiai baba folyton az anyja, vagy a testvérei mellett van. A filmben egyébként az ő anyukája végig ül a kunyhó előtt, fonogatnak valamit, nevetgélnek az asszonyok meg a gyerekek. Nem lehet túl stresszes az életük. Az amerikai meg japán anyuka folyamatosan fejleszti a babát, mindenféle foglalkozásokra járnak velük. Itt az apa is megjelenik és kiveszi a részét a baba körüli teendőkből, de a másik két babánál soha nem kerülnek képbe az apák. Végül is a film tanulsága az, hogy a környezettől és befektetett energiától függetlenül a babák ugyanolyan mértékben fejlődnek. Nagyon jó kis film.